..úgy három napig. Talán a lehető legkeményebb az első 3 nap volt, minden tekintetben. Adva volt első és legfontosabb dimenzióként a hullámzás mint műfaj, a létező legmelegebb dolog evör, természetesen mindenre befolyással és hatással. Csak hogy értsétek, a hajón létezés mindennapi csodái következnek.

Kezdjük rögvest a tálplálkozás körével, illetve termelő/előállító maunfaktúrájával, a konyhával. Állótérként a konyha közel másfél négyzetméteres területet jelentett. A hajóval futóéli oldalán találhatóak a szekrényelemek, illetve balról jobbra, munkapad A), tűzhely, majd utána merőlegesen rá munkapad B), alias a hűtő teteje, majd merőlegesen jobbra a két egységes mosdókagyló, ileltve a tőle jobbra zárásként a munkapad C), ami a legcélszerűbb felület volt vágástechnikai szempontokból.

Felmerül a kérdés: hogy a viharba sütsz/főzöl bármit is egy hullámzó hajón. Aprónak tűnő, valójában baromi nagy, bár néha totál hasztalan segítség volt, hogy a tűzhelynek volt középen egy felfüggesztése, amit ha kioldottunk, akkor a rendszer és az éppen rotyogó akármi himbálózva nagyjából tartotta a lépést a vízszintessel. Volt egy töredék fáziskésés, de az nagyobb gond volt, hogy egy bizonyos dőlésszög után kiakadt a tűzhely. Amikor nagyon hirtelen váltottunk dőlés irányt, akkor simán landolt a babkonzerv tartalma a falon, vagy a köztes üregekben.

A szekrények két ajtaját középen egy kis kötélen található fa elemmel, illetve a másikon található hurokkal lehetett bebiztosítani. Tehát, egy reggeli tojásrántotta elkészítése az alábbi logisztikai körökön esett át. Kibiztosítottam a tűzhelyet, serpenyő rárak. Ha nagyon durva idő volt, akkor ezt csak utsó előtti pillanatban. Vágódeszka elő. Hagyma elő, megtisztít, apróra vág, légzés nélkül, egy körben, mihamarabb. A művelet közben testtel támasztottam a munkalapot, illetve "igény" esetén félkézzel kapaszkodtam is. Hütő kinyit, bacon elő, kivesz pár csík, apróra szel. Igazából, minden csuda, amit beleszántam, egy körben felszeletelődik, tőlem ugyan és általam. Vége hajrában előkerülnek a tojások. Egyesével megmos, majd a tűzhely dőlésbiztosításval egyesével felütöttem őket a nagy edénybe. Közben persze már a serpenyőben javában izzik a buli, a számtalan alkotóelem csak úgy irul-pirul, alig várja, hogy tojásba öltözhessen.

Amikor elkészültem, felporcióztam három fém tálba, kiadogattam a lakótársaknak a pitbe, és még mielőtt hozzákezdtem volna a sajátomhoz, minden egyes elemet elmosogattam szépen. Ugyanis a konyha egyik FŐ szabálya az volt, hogy mosatlan semennyi !!!!! ideig nem maradhat a mosogatóban, illetve a két mosdókagylóból egynek mindig üresnek kell lennie. Ergó a másikban száradnak a tiszták. És már körbe is értünk. Főzés közben persze megvolt a haszna, mert egy-két dolgot oda tudtam pakolni, hogy ne guruljon. 

Ebédet eleinte küldtünk Boris-szal, de pár hét után leszoktunk róla. A vacsora hasonló stílusban működött, azzal a különbséggel, hogy ott általában konzerv is került a képbe. Tény ami tény, hogy minden egyes bármi és akármi elkészítéséhez mindösszesen egy serpenyő és egy pár literes edény szükségeltett. A létező legkülönbözőbb csodákhoz sem kellett harmadik edény ( nem nagyon volt használható... ), bár kreativitást ösztönző kihívás lett belőle néha.

Ha már szépen részletesen ecseteltem a táplálék input oldalát, kihagyhatatlan az output megemlítése. A vitorláshajó wc-je az egyik legvidámabb vizi-extrémsport mutatványok közé tartozik. Az első 48-60 óra összkulturális sokkja nálam teljes embargót eredményezett, nem éreztem a késztetést az outputra. Annyi mindennel el volt foglalva az elmém a teljesen új dimenziók miatt, hogy erre már nem volt energiám. Aztán persze muszáj lett a muszáj, úgy a harmadik napon eljött a pillanat és tesztelés alá vetettem a slozit.

Két budi volt a hajón, az egyik a kapitány hálójából nyílt zuhany kombóval, a másik az orrban a cuccaink tárolórészéből nyílt. Végülis ez lett állandóra a "mi helyünk". A slozi egy kézi szivattyúzású vízpumpával volt ellátva, meg egy kapcsolóval. Szárazon és tengervízzel is lehetett szivattyúzni, minden alkalommal legalább 16-szor kellett pumpálni, hogy a tartalom a hajón kívülre távozzon - természetesen papír/törlőkendő nélkül. Ezt egy hermetikusan zárható fém chipsesdobozba gyűjtöttük. Elvileg. Én az azonnali, ablakon keresztüli távozást találtam a legcélszerűbbnek.

Amikor először ráültem, hát az maga volt a drog nélküli flashback. Kilencven valahányban, amikor a Balatonötletemsincsedi búcsúban először felültem a vastag szivaccsal körbepárnázott pirgő-pörgő bika-szimulátorra. Az a pillanat tarkóncsapással visszajött. A szolid különbség, hogy a bikáról leeshettem bármikor, majd pálinkagőzös kacajok közepett újrapróbálkoztam. Itt, "élesben" ilyenről szó sem lehetett, a jobbkéznél található fa kapaszkodó volt a legjobb haver a bajban. Természetesen ez a buli nem állt meg soha. Tovább nem részletezem, de higgyétek el, a valaha lehető legvidámabb színfolt egy ilyen helyzetet végigcsinálni. Minden nap meg pláne maga volt a fénypont. .