Gondoltam ünnepi időszakban több időtök van olvasni, íme majd’ három hónap dél-afrikai tapasztalatai, történései csokorba gyűjtve, megrágva, tömörítve. Most nekem is több időm akad irogatni, folyt.köv!
Egy keddi napon landoltam, és csütörtökön hajnalban már csatasorban álltam, hogy egy 70 kilométeres gyalogtúrán részt vegyek. Jetlag nuku, az otthonival megegyező időzónában vagyunk, azóta az átállítás miatt 1 óra különbség van köztünk.
A „WalkingTheDaisies” projekt keretében közel száz emberrel láböltve indultunk el az egyik legnagyobb dél-afrikai zenei fesztiválra, a Rocking The Daisies-re. Lábjegyzet e legnagyobb jelzőhöz: a három nap alatt összesen 15 ezren látogattak el ide, ami – viszonyításképp – a VOLT fesztivál egy gyenge napjának matiné közönsége.
Walking The Daisies - csapateligazítás
A séta Fokváros észak-nyugati csücskéből indult; a Table View-tól haladtunk északra a nyugati parton, ahol az első etapban szemeteszsákokba gyűjtöttük a tengerparton található számtalan típusú, méretű és állagú hulladékot. Olvasni róla a neten, nézni a tévében és legvégül két szemmel – két kézzel tapasztalni, milyen mértékű szennyezést okoznak a tengerekbe, óceánokba dobált legfőképp műanyag hulladékok; egy szóval leírva: sokkoló. PET-palack hegyek, kupakok, szívószálak, édességek papírjai, bevásárló zacskók százai és még sorolhatnám. Fésű alakzatban haladtunk és közel egy kisteherautónyi szemetet gyűjtöttünk össze 5-7 kilométeres szakaszon.
Ezek után miért is csodálkozik bárki is úszó PET-szigetek hallatán? Rövid matek után megfejthető, hány kilométer partszakasz, hány ország, hány tonna hulladék lehet még…
Az első szakasz után csalnunk kellett, ugyanis az egyik legnagyobb atomerőmű miatt nem lehetséges a parton haladni – 7km-t kisbusszal tettünk meg. Az erőmű érdekessége, h 1986-ban adták át és természetesen a csernobili erőművel egy az egyben megegyező technológiával épült. Ez még működik, de tény, hogy szerencsétlen elhelyezkedésének köszönhetően két legyet egy csapásra intézhet el: Csernobilt és Fukushimát is maga mögé utasíthatja.
Daisies
Az éjszakát egy óceánparti kempingben felállított sátrakban töltöttük. Bár tavasz volt épp, amennyiben csak az általam hozott lehelet-vékony hálózsákkal próbálkozom, valószínűleg ez a történet nem folytatódna…. Haveromtól kölcsönöztem egy masszívabbat így két hálózsákkal sikerült éppenhogy elviselhető körülményeket varázsolnom.
Másnap már kelet felé haladtunk a szárazföldön a nap közben igencsak hőségnek számító 26 fokban. Az utolsó, legnagyobb hegy megtétele előtt egy közeli kisváros általános iskolájában az ott tanulókkal közösen fákat ültettünk. Pár év múlva hálásak lesznek a gyerkőcök, mert e csemetéket leszámítva egy négyzetcenti árnyék sem volt az iskolaudvaron; szerencsétlenek grilltöltelékként ütik el az órák közti szünetet. Nem irigylésre méltó helyzet.
Ültetés
Végezetül péntek délután 5 körül landoltunk a fesztiválon, 63 kilométeres gyalogtúrát teljesítve.
A fesztivál aranyos volt, jópofa zenekarokat és dj-ket vonultatott föl. A sztárfellépő a Bloc Party, illetve Grandmaster Flash volt. Ez utóbbi inkább el se jött volna: tipikus arcoskodás, a nagy nyugati név eljön a harmadik világba és lebüntet egy hakni szettel. Nálunk már az iskolarádióban is ciki ez a szett 2007 óta… De mindent egybevetve élvezhető volt. Pulcsi, kabát, nameg sál, sapka – ha hoztam volna. A hegy tövébe pozícionált fesztivál technikailag egy szélcsatornában helyezkedett el, folyamatosan 60-140km-es széllel kellett haverkodni.
Szétdarabolt hegyomlás
Fokváros és környéke rendkívüli természet adottsággal rendelkezik – a központban található a Mátránál pár méterrel magasabb Table Mountain. A hegységrendszer egészen a Jóreménység-fokáig csipkézi és tördeli a felszínt. Emiatt az elővárosok és a városhoz tartozó kis települések mozaikszerűen szóródnak szét. Másfél hónapig a keleti öböl egyik elővárosában laktam, amely gyönyörű ugyan, de logisztika szempontjából necces. Ha ugyanis nincs autó, akkor szimplán bukó minden, ami belváros.
Látvány az erkélyemről, avagy felhőfolyó a Table Mountainról
A lakosság közel 3,5 millió fő, ami fel se tűnik nagyon, a széttagolt domborzat miatt annyira elterülő. A szűk belvárostól északra távolodva található slum-osodott részeken akár 3-400ezer ember is él egy-egy kerületnyi bádogvárosban. A helyi favelát „township”-ként említi a népnyelv. Láttam már távolról sokat, logikus módon még egyet se látogattam meg.
HR
Alapvetően 3 féle csoport él békésen egymás mellett. Vannak a fehérek ugye, a feketék és a színesek („colored”). Ez utóbbit fordíthatnánk keveréknek is, mert valójában az. Az őslakos dél-afrikaiak és az ide érkező holland/brit telepesek utódait szokás ide érteni. Meg persze a modern kori népvándorlásból eredő kisebb csoportok, arabok, kínaiak is jelen vannak.
Az apartheid vége óta a jog az őslakosok oldalán áll, tehát az esélyegyenlőség keretében különböző (anti)diszkriminációs törvények érvényesek minden cégre, melynek értelmében egy bizonyos százalékban (20% körül) kötelesek őslakosokat foglalkoztatni.
Nyelv
Dél-Afrika talán az egyetlen olyan afrikai ország, ahol a hivatalos nyelv indoeurópai nyelvszármazék. Ez az afrikaans, amihez legközelebb a holland áll. Ezen kívül az angol, az xhosa és a khoekhoegowab. Ez utóbbi leginkább csettintő/pattogó nyelvnek írható le, soha ne próbáljátok meg, esélytelen. Természetesen mindenki angolul beszél, de afrikaans-t is használják a mindennapokban bőrszíntől függetlenül.
Van egy fiatal őrült, bizonyos R.J. Kutela, aki életét ezen nyelvek feltérképezésére szánta. Csinált is egy kis kiadványt, mely a nevezett négy nyelv kifejezéseit tartalmazza. Irtó viccesek vannak benne, és a logikai felépítését nézve is egy gyöngyszem. Mélyrehatóan nézve persze lesújtó kultúrtörténeti nyomokat is tartalmaz, de ezt a részt most kihagynám. Íme egy hasznos példa:
E: Don’t step on my toes!
A: Moeine op my tone trap nie!
X: Musuku ndinyathela Kwinzwane!
K: Tā |hunusa dā
Hasznos, szóltam előre.
Mindentől függetlenül az angolt is rendesen farigcsálják, lévén távol az anyaország, érdekes kortárs megoldásaik vannak. A számomra egyik legszembetűnőbb a visszakérdezéseknél figyelhető meg. Pl.: You don’t like this, do you? Ahogy meg vagyon írva. Ők a dél-alföldi parasztos romantikával „You don’t like this, HE?” formulát használják. Mindenki, a menő kultúremberek, meg az egyszerű felszolgálók is. Ettől kiráz a hideg.
A „Thanks!”-re is számos megoldás van: „Shot!”; „Cheers!”.
A „How are you?”simán csak „Howzit?”.
A Király, Cool, Fasza ténymegállapítást „Kiff! vagy Lekke!” felkiáltással intézik el.
Cape Point - mindösszesen 6248 km-re a Déli-sarktól
Valuta affér
A pénznem a ZAR (Zeud-African Rand). 1 ZAR=kb. 26 HUF. A könnyebbség kedvéért a 10:1 ZAR/EUR-t kapcsot célszerű használni. Érdekes, hogy eddigi harmadik világbeli országokban szerzett tapasztalatom az volt, hogy pénzt váltani minden sarkon lehet. Ellenben itt tényleg csak bankokban, meg a turisták által látogatott helyeken – ugyanis csak itt vannak váltók. És macerás, és elég sokat levonnak a disznók kezelési költség címén. Mindenesetre a reptéren csak annyit váltsatok, ami a city-be jutásig kell, mert ott majdnem 30% százalékkal levesznek, államilag hello.
Alapvetően mire számítasz? Hm, afrikai országba jössz, király, felvásárolod a kerületet az apródból. Hát ehhez képest kb. drágább, mint Budapest vagy legalább ugyanannyi. Elképesztően nagyszámú szegény réteg ellenére a nyugat-európaihoz közelítő árszínvonal. Tehát ugyanolyan visszás, mint nálunk.
Viszonyításképp pár szembetűnő adat. Egy sör 18-25 R körül van, tehát 2 eurós átlag. Szerencsés esetben a korsó, szerencsétlen esetben a kisüveges ugyanennyi. Mentes víz boltban 0,5-1-1,5 liter 1 euró körül átlagolva. Ciabatta szintén ennyi.
Kaja
A legrosszabb hír a megrögzött piacfüggőknek, mint én, hogy itt egyáltalán nincs piac. Na jó, ez így nem igaz, de tény, hogy rendszeres zöldség-gyümölcs-hal-egyéb piac nincs. A város különböző pontjain héba-hóba pár hetente vannak ökopiacok. Amúgy marad a Spar(!) meg a VegyeVigye (PiackNPay) alias a helyi cba. Ezeken a helyeken meg csakis csomagolt zöldség-gyümölcs található túlnyomórészt.
Túl sok helyi jellegzetességről nem tudok beszámolni, javarészt európai/globalizált ügyekbe lehet belefutni. Pizza, pasta, burger, indiai, kínai, kebab, faszom. Marad az okos alapanyag vásárlás, magok, gyümölcsök, zöldség. Kb. ugyanannyira jössz ki, de talán kicsit beljebb vagy.
Két tipikus helyi dolgot ettem eddig. Az egyik az antilop kolbász, a kudu. Érdekes, pikáns íz, kicsit sós. A másik, amire nagyon rá vannak étterem szinten gyógyulva, a Chili Pappers. Igen, a-val. A lényeg: chili paprika akármilyen sajttal megtöltve, panírozva, kisütve. Legtöbb helyen előételként megtalálható. Nem kicit cíp, de menő.
Kortárs utcasarok
Közlekedés
Sugárirányú vonat/metróhálózat segíti az elővárosokba való eljutást. Tempóban vetekszik a máv-val, 30km = 1óra. Viszont a menetjegy óccsó: egyirányba 11 zar, ami kb.280 huf. Ezen kívül mostanában épülget egy frankó buszhálózat védett sávokkal, de a helyiek nem nagyon használják. Ami miatt pedig bukó a vonat: sötétedés körül már nem annyira indulsz el vele semelyik irányba, mert veszélyes. Fura alakok tarhálnak, és egy vonaton annyira nem egyszerű angolosan odább somfordálni… Persze erre is van egy trükk. A fehérek, jobbmódúak általában az első osztályon utaznak, míg a plebs a másodosztályon. Én rendszeresen a másodosztályon utaztam/ok, ami hagyományos metrókocsi elrendezés, emiatt mindenki lát mindenkit. Így talán minimális az esélye, hogy belémáll bárki is. Persze, amikor én vagyok egyedül fehér, én vagyok a metró „négere”; a mimikrim így napérlelten sem éri el a 4%-ot, szóval nem kell hozzá vansapka-nincssapka típusú kreatívkodás, ha valaki unatkozik, megtalál magának. Eddig nem volt rá példa.
Lakás
Az emberek túlnyomó része bérlő a városban. Nagyon eltérő árakba lehet belefutni, drága vagy nem. Mázli, ismerős, lepukkadt darab – minden mindennek a függvénye. Nagy átlagban elmondható, hogy szoba bérlése (lakótársas megoldás) 100 de inkább 150 euró körül pörög. Egész lakás 4-500 eurótól indul. Persze függ attól nyilvánvalóan hol: tengerparti előváros, belvárosi lepattant környék, netán hegytető. Én a 2,5 hónap alatt közel 500 eurót költöttem betársulós szinten. Ebből másfél óceánparttól 200 méterre, 1 hónap a hegytetőn. Szóval mázlifaktor erősen játszik. Ingyen is lehet, például én most épp babysittelem az egyik ismerősöm pecóját 2 hétig.
Szomszédban a Szellemkutya
Közbiztonság
A belváros alapvetően biztonságosnak mondható. Persze okosan kell sétálgatni, állomás környéke tud para lenni. Két „cég” van, a rendőrség és a nemes egyszerűséggel közbiztonságnak (Public Safety) nevezett közteresek. Általában nehéz megtenni úgy egy utcasarkot a belvárosban, hogy valamelyikbe ne fussak bele. Ezen kívül township-be nem megyek, ugye, ott kilógnék a sorból.
Itt sem megy a Legalize! ügy
Az egyik, többkilométeres, homokos tengerparton volt egy érdekes szitu, amikor 4 darab 12 éves gyerek gyűlt körém. Én meg ugye a jógyerek, ahelyett, hogy egyből arrébb toltam volna a szekeret, beszélgettem kicsit velük. Pfff… Aztán amikor már 6-8 kéz matatgat a táskám nyílásai után a baráti csevej közepett, na akkor angolosan arrébbsétáltam határozott léptekkel. Az egyik szarosnál volt egy csavarhúzó, azzal hadonászott egy kicsit, aztán elsétáltak ők is. Ez volt a legmelegebb eset az ittlétem alatt. Talán mázlim volt eddig. Talán. Mindenesetre alapvető éberséggel, és kellő odafigyeléssel mindenhol el lehet kerülni a kockázatos találkozásokat. Folyt.köv!
Rögvalóságos kulisszatitok: mindkét kutya az épp szörföző gazdit nézi
