Bár már Fokvárosba jutásom előtt viccesen odaböktem a haveroknak, a kérdésre, hogyan tovább, "bazz, majd stoppolok egy hajót, áháháh'. Na így indult, és nyilván a gondolat teremtő hatásával folytatódott a történet. Január 16-án lejárt a dél-afrikai vízumom, amit ezúttal már nem lehetett semmiképp hosszabítani, ergo mindenképp le kellett lépnem, különben tíz évig biztosan nem engednek be újra.
Jött az új év, munka, kacagás és közeledett a dátum. Annyira spontán vagyok (heh), hogy a dátumot megelőző héten még lövésem se volt arról, hogy a) elrepülök Rióba (vicces, de ez volt egy cél) b) elrepülök Tanzániába egy barátom barátjához egy farmra dolgozni c) akármi d) stoppolok egy hajót. A d) pont amolyan komolytalannak tűnő kis foszlány volt könyvespolc legalján. Persze néha fellapoztam, és elkezdtem nagy tengerjáró/ konténer szállító hajókra való feljutást nyomozni, de nem jutottam sokáig. Na majd vitorlással. Persze az is lehet, sima. Aha.
Mindenesetre megkísértettem: pár nappal újév után tettem egy nagy sétát és ellátogattam a nem túl impozáns kikötői részlegbe ágyazott Royal Cape Yacht Club-ba. Jobb helyeken külön parszakaszon található a teher és a személyforgalom, itt nem voltak ennyire romantikusak. Betértem klubba, gondoltam vegyülök egyet, megpróbálok szóba elegyedni hajótulajokkal és próbálok fuvar intézni. Mi sem egyszerűbb, mindenki csinált már ilyet, nem? Na, a vegyülés nem ment, mimikrim 10% alatt volt, korrelált a nullához, viszont találtam egy üzenőfalat, ahol a hozzám hasonló bátrak üzeneteit találtam feltűzdelve. Név, származás, vitorlás tapasztalat, na és persze óhajtott úticélok megnevezve. Közel 12 darab hirdetést találtam, némelyik már több mint egy hónapja ott porosodott a falon. Nyilván mindegyik aspiráns legalább egyszer megkerülte már a fél bolygót és amúgy is hajón született. Nyeltem egy nagyot és az esélytelenek nyugalmával kitöltöttem én is egy sajtpapírt. Nevem, származásom, korom, ööö, egészen pontosan zéró nemhogy vitorlás, de tengeri vitorlás tapasztalat.
A tényszerűség kedvvéért itt meg kell említenem, hogy ez ebben a formában nyomokban valótlanságot tartalmaz. Történt ugyanis 2006(?)-ban részt vettem a Kékszalag vitorlás versenyen, én voltam a tizenötödik nehezék a Balaton egyik legnagyobb, Liza feődnevű hajóján, és Borbély Ferkó barátom Hátszél fedőnevű, azóta hullámsírba veszett hiánypótló rádióműsora számára készítettem egy velejéig bennsőséges riportot. Helóhelósziasztok! Volt ott minden, mint a búcsúban: nyugis krúzolás; három órás szélcsend 1méter/órás tempóval; évszázad vihara Keszthely felé tartva, amely alatt döbbentem tapasztaltam, hogy a felkorbácsolt magyar tenger valóban közel áll az irodalom nagyjai által megfestett hangulathoz; és végül a füredi befutó előtt a tihanyi csőben sikerült egy széllökést követően felborulni a hajóval. A Liza méreteiből fakadóan a hajó tőkesúlyából egy métert lenyestek, hogy a Balaton elképesztő déli parti mélységeiben ne fusson zátonyra minden településnél; a puszta ok a borulásra. Majd visszabucskázás, és fagyos, alkoholgőzős még egy óra a célig - végeredményben pedig a normál hajó kategóriában elért első helyezés. (Valójában az ötödikek lettünk, az első négy helyezet azonban trapézos hajó volt; természetesen már ekkor is a Litkey Farkas vezette csapat futott be elsőként.)
Tehát, magyar tengeri tapasztalat van, kicsi ugyan, de az enyém. Dehát ezt a zsebinfrmációt nem volt pofám a sajtcetlire rávésni, helyette elképesztő szkilljeimet fényeztem: tudok főzni és gyorsan tanulok. Séf barátaim most nyilván kiröhögnek, de a történet folyamán majd szépen kiderül, hogy agglegény konyhamúltam Michellin-i magasságot jelentenek nemzetközi viszonylatban. Illetve az tervezett úticélomt: mennék egy kontinenssel arrább, ámerika közép és/vagy dél. Dél de jó lenne jaj. Talán ennyi fért el a papíron. Email, telefon, dátum. Sóhaj. Feltűztem a többi mellé, majd sztoikus nyugalommal elhagytam az objektumot. Hosszú séta vezetett vissza a belvárosba, volt időm jókat mosolyogni saját naivitásomon. Ha már egyvalaki (én) röhög, csak van ott valami jó poén, nemde, ugye, de. Különben is, nyugtattam magam, legalább megnyomtam a gombot. Maximum nem jön a lift - ezzel zártam fejben a dolgot.
A napok teltek-múltak és vészesen közeledett a távozásom dátuma, és ugye továbbra is halvány lila se. Témínuszöt napnál, szombat délután alkalmi lakásom közelében található írtó hangulatos kávézóban túrtam vadul a netet. Válaszokat vártam, opciókat keresgéltem a hovatovábbot illetően, amikor is beesett egy email egy bizonyos Vincent-től. "Helo, a nevem Vincent, egy Morgan 45láb hosszú hajó tulaja vagyok és e hét csütörtökön megyek Florida, ill. a Karib-tenger felé. Ha jól értem, fuvart keresel. Van USA-vízumod, vagy egyéb opciód karib-tengeri országokba való landolásra? Üdv, Vincent "
Seköp, senyel. Eltelt vagy fél óra, mire megült az info: jön a lift bazmeg!!!
